Logo

Céljaink

Zongora

Kis Virtuózok ösztöndíjrendszer

A Virtuózok műsorban felfedezett tehetséges gyermekek számára kialakítottunk egy olyan ösztöndíjrendszert, mely biztosítja számukra a kiegyensúlyozott szakmai fejlődés lehetőségét. Az ösztöndíjasok személyét és a támogatás összegét az alapítvány kuratóriuma határozza meg. Számukra workshopokat, szakmai konzultációkat szervezünk, az alapítvány szakembereinek vezetésével.

Virtuózok csoportkép

Ösztöndíj programunk célja, hogy a műsor végezetével se engedjük el a tehetséges gyermekek kezét, ne terhelje meg a családokat a különóra, a nemzetközi versenyeken való indulás költségei, a próbákra való felutazás. Az Alapítvány művészeti vezetője rendszeresen ellenőrzi a tehetségek fejlődését. Azon dolgozunk, hogy minél több nemzetközi versenyen részt vehessenek gyermekeink, Magyarország jó hírét terjesztve a világban.

Nem csak a műsorban feltűnt rászoruló gyermekeket szeretnénk támogatni, hanem a más rászoruló ifjú tehetségeket is, erre a közeljövőben egy helyi segítőkből álló rendszert fogunk kidolgozni.

Lehetőséget teremteni a komolyzenével való találkozásra

Azon családok számára is, akiknek anyagi forrásuk híján nem tudnak jegyet vásárolni koncertjeinkre, lehetőséget biztosítunk a komolyzenével való találkozásra, rengeteg ingyenes koncertfellépést vállalunk az ország számos pontján.

Hegedűk Erdély

Elért céljaink

Mesterkurzusok szervezése, karrierépítés

Olyan szakmai háttérrel, mind a kulturális menedzsment, mind a zenei szakértelem terén jártas szakemberekkel dolgozunk, akik felkészítik az Alapítvány által támogatott fiatalokat a nyilvánosság előtti professzionális megjelenésre.
Szolgáltatásaink közé tartozik a Virtuózok és szóló koncertek hang és képanyagának rögzítése, coach tréningek szervezése, honlapok, közösségi média-oldalak, információs anyagok készítése az ifjú tehetségek számára, image filmek forgatása belföldi és külföldi fellépésekhez.

Határon túli magyar tehetségek felfedezése

A Kis Virtuózok Alapítvány előválogatókat szervez határon túli magyar tehetségek felfedezésére. Koncertezünk a Virtuóz gyermekeinkkel, és a koncert előtt a rendezvényhelyszíneken zsűrizzük a határon túli gyermekek zenetudását, a bejutott rászoruló tehetségeknek biztosítjuk a Magyarországra utazás és az itt tartózkodás költségeit. Erdély zongora

Koncertszervezés gyermekotthonok, fogyatékkal élők iskolája, kórházban levő beteg gyermekek részére

Fontos küldetésünk, hogy mozgalmunk által nagyobb figyelmet irányítsunk a fogyatékkal élőkre, ezáltal növeljük a társadalmi elfogadást és segítségnyújtási szándékot. A zene gyógyító ereje és közösség-összetartó szerepe közismert. Óvoda

Hangszervásárlás a rászoruló tehetségek számára

Az Alapítvány legfontosabb küldetése, hogy a gyermekek zenei képzését segítse. Ehhez elengedhetetlen, hogy megfelelő minőségű hangszer álljon rendelkezésükre. Azon gyerekek számára, akiknek családja nem tudja vállalni a hangszer vásárlás költségét, segítséget nyújtunk.

Csatlakozzon közösségünkhöz

Támogatóink

Kapcsolat

E-mail: nyilas.dora@virtuozok.hu
Telefon: +36 20 496 0262
Cím: 1023 Budapest, Felhévízi utca 24.
Írjon nekünk!

Bankszámlaszám

Amennyiben banki átutalással szeretne segíteni, támogatását az alábbi számlaszámra várjuk:
MKB Bank 10300002-10633530-49020015