Logo

A Virtuózok súlyos beteg tehetségének segítenek a Forma 1-es pilóták

Zongora

A Virtuózok tévéműsorban feltűnt bűbájos, mindig mosolygós Bonino Anna-Sofiánál két éve szklerózis multiplexet diagnosztizáltak, de ő úgy döntött, nem hagyja abba a zenélést, nem engedi, hogy legyőzze a betegség. “Nekem az a fontos, hogy elmondhassam, van remény, és a zenémmel szeretnék valami olyasmit adni az embereknek, amit szavakkal nem lehet elmondani” – foglalta össze céljait a fiatal hegedűművésznő.

A Kis Virtuózok Alapítvány alapvető missziója a tehetségek segítése, ezért Anna-Sofit még az adás alatt megajándékozták egy mesterhegedűvel. Ennek a támogató segítségnek folytatásaként pedig jótékonysági árverést szerveznek a fiatal művész gyógykezelésének támogatására. 2017. december 6-án egy, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség által felajánlott, s a Hungaroring Sport Zrt.  segítségével minden Formula 1-es versenyző által aláírt bukósisakot árvereznek el a Müpában, Boros Misi és Bogányi Gergely közös koncertjét követően.

A Mester és tanítványa című koncerten Misi mentorával és példaképével, Bogányi Gergellyel lép majd színpadra.

“A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség örömmel ajánlotta fel a sisakot, mert számunkra fontosak a tehetségek, akkor is, ha nem a motorsportban bontogatják a szárnyaikat, és Anna-Sofia igazán megérdemli, hogy a magunk módján segítsünk neki” – nyilatkozta Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy “A társadalmi szerepvállalás mindig is fontos volt a Hungaroring számára, és ez a sisak, amelyet a 2017-es Formula 1-es mezőny minden tagja aláírt, felbecsülhetetlen eszmei értékkel bír. Anna-Sofia életigenlése és akaratereje olyan példamutató, hogy megérdemli a világ leggyorsabb autóversenyzőinek támogatását – még ha ezt közvetve, a Hungaroring közreműködésével kapja is meg”.  

A Forma 1 Magyar Nagydíjon a hagyományokhoz híven idén is a magyar komolyzene nagyjai adták elő a Himnuszt a vasárnapi rajt előtt. Tavaly a Virtuózok felfedezettje, Boros Misi zongorázott. Idén pedig Molnár Levente, Liszt-díjas operaénekes, valamint Bogányi Gergely Liszt- Kossuth- és Príma-díjas zongoraművész a 2017-es Virtuózok-adás egyik közönségkedvencével, Bonino Anna-Sofia hegedűművésszel együtt adták elő élőben nemzeti himnuszunkat.

A szklerózis multiplex krónikus, a központi idegrendszer gyulladásos betegsége, melynek következtében károsodnak az idegsejtek. Ez egy autoimmun-betegség, melynek során az immunrendszer a saját sejtjei ellen fordul, ebből kifolyólag az idegrendszer állandó gyulladásban van. Legtöbbször fiatal felnőttkorban, 20 éves kor körül jelentkezik, ahogy Anna-Sofi esetében is történt. Az esetek felében a visszafordíthatatlan szövetkárosodás miatt rokkantsághoz vezet. A tünetek, attól függően, hogy a gyulladásos góc hol található az idegrendszeren belül, különbözőek lehetnek. A betegség lefolyását, a folyamat gyorsaságát nem lehet pontosan előre látni, ebből a szempontból az első öt év meghatározó.

Csatlakozzon közösségünkhöz

Támogatóink

Támogatás

Kis Virtuózok Alapítvàny

Adószám: 18649545-2-13
Cím: 2083 Solymár,
Terstyánszky Ödön Utca 14.

Kapcsolat

E-mail: info@virtuozok.hu
Telefon: +36 20 259 3169
Cím: 2083 Solymár, Terstyánszky Ödön utca 14.
Írjon nekünk! | Adatkezelési tájékoztató

Bankszámlaszám

Amennyiben banki átutalással szeretne segíteni, támogatását az alábbi számlaszámra várjuk:
ERSTE 11600006-00000000-81425662